Bemutatkozás
A Miskolcon 40 éve praktizáló szüleim révén korán bepillantást nyerhettem az ügyvédi tevékenység legnagyobb kihívásaiba, és – gyerekként – nem saját bőrömön, de másodkézből megtapasztalhattam a munka és ügyvédi hivatás szeretetét, annak sokszínűségét. Jogi tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) - Állam- és Jogtudományi Karán kezdtem meg, ahol 2014-ben cum laude minősítésű általános jogi, majd 3 további szakjogász diplomát szereztem (ingatlanforgalmi jogból, társasági- és cégjogból, valamint egészségügyi jogból). A tudásomat azóta is lelkesedéssel mélyítem a szakma különböző területein.
Szemlélet, szellemiség
Az ügyvédi tevékenység egy komplex kapcsolat az ügyfél és ügyvéd között. Egyrészt egy gazdasági, jogi, üzleti kapcsolat, másrészt – és ez a fontosabb – egy emberi, bizalmi kapcsolat, az ügyvéd személyébe és a munkájába, tudásába fektetett megelőlegezett bizalom. Ez utóbbi, a megelőlegezett bizalom teszi számomra az ügyvédi tevékenységet hivatássá.
Sokan érthetetlennek, átláthatatlannak ítélik a jogi dokumentumokat és nem tudnak eligazodni sem a túlbonyolított szövegeken, sem a jogi útvesztőkön. Elengedhetetlen, hogy az ügyfél megértse a rendelkezések tényleges, mögöttes tartalmát, azok lehetséges következményeit, hogy ezek tudatában, megalapozott gazdasági döntés születhessen. A fentiekből adódik, hogy nincs rossz kérdés, a cél, hogy eljussunk a megalapozott döntésig és a döntés nyomán az ügylet lezárásáig.